KRSA (a.k.a. Lord Panamo)
Énekes, mc, a Pannonia Allstars Ska Orchestra frontembere. Zenei pályafutását dobosként kezdte, majd 2003-ban a PASO alakulásakor váltott mikrofonra, ahol színpadi szerepe mellett szervező tevékenységet is végez.
A Pannonia Allstars Ska Orchestra már eddigi pályafutása során is olyan életutat járt be, ami kevés hazai zenekarnak adatik meg, hiszen rövid idő alatt Magyarország egyik legfontosabb zenekarává vált, mindeközben párhuzamosan külföldön is nagy népszerűségre és elismerésre tett szert. Legendásan energikus élő koncertjeivel a 11 tagú zenekar pillanatok alatt jutott el az underground klubok deszkáiról a Sziget fesztivál Nagyszínpadára és vált minden jelentős hazai zenei fesztiválon kihagyhatatlan kedvenccé, míg külföldön a ska zene magyar nagyköveteként ismerik. Nem is csoda, hiszen már első nagylemezét is a legnevesebb amerikai ska kiadó, a Megalith Records jelentette meg, illetve a többi között olyan fesztiválokon táncoltatta meg a közönséget, a magyar népzenét fűszerként használó tradicionális ska zenéjével, mint a holland Lowlands, a szerb EXIT, a cseh Sázava, a szlovák Hodokvas, a francia Roots dans la Vallé, a horvát Skaville, vagy a belga Antiliaanse. A sodró zene mellett a szövegre is érdemes figyelnünk, hiszen a PASO gyakran fogalmaz meg direkt, vagy burkolt módon társadalomkritikus üzeneteket, illetve közvetít olyan értékeket, mint az egymás iránti tisztelet, egyenlőség, diszkrimináció elítélése.
Eddigi PASO kiadványok:
- Feel the Riddim! (2009 - Megadó Kiadó / Megalith Records)
- PASO turnéfilm (DVD) (2009 - Szerzői)
- The Return of the Pannonians (2007 - Skaland KulturálisEgyesület / Megalith Records)
- Re:BSM (remixalbum) (2007 - Szerzői)
- Babylon Focus maxi (2007 - Szerzői)
- Biblical 7" (bakelit kislemez) (2007 - Szerzői)
- Budapest Ska Mood (2005 - Megalith Records)
- All Night Long - Live at Artemovszk (2005 - CrossRoadsRecords)
- Demó (2003 - Szerzői)
KRSA a PASO mellett állandó jelleggel dolgozik soundsystemekkel (elsősorban a PASO soundsystemmel) és hazánk legrégebbi és legelismertebb reggae-dancehall kísérőzenekarával, a Budapest Riddim Band-del is. Itt klasszikus reggae riddimekre adja elő szerzeményeit.
Emellett a dobolással sem hagyott fel teljesen, s bár az időbeli összeegyeztethetetlenség miatt már csak vendégként játszik velük, alapító tagja volt az itthoni berkekben úttörőnek számító Cowabunga Go-Go! surf-rock zenekarnak.
további infók:
http://www.myspace.com/krsa
http://www.myspace.com/lordpanamo



